A Magyarországon dolgozó edzők nem képesek ugyanazt az outputot előállítani, mint szlovák, horvát, német kollégáik. Miből gondoljuk mindezt?
1. Tempó. Az idény eleji nemzetközi kupaselejtezőkön szembetűnő, mennyivel lassabb tempóhoz vannak szokva a magyar és a nálunk játszó külföldi játékosok, mint egy dán vagy egy belorusz csapat játékosai. Másrészt szintén látványos volt, ahogy a képzett edzők (Dárdai és később Storck) milyen látványos eredményeket tudtak elérni viszonylag rövid idő alatt (Dárdainál kb. összesen 3-4 hét összetartás volt, Storcknál az EB előtt 6-7 hét). Ez elég volt ahhoz, hogy Ausztira, Izland, Norvégia vagy Románia ellen ne legyenek tempóproblémáink, szemben azzal, amikor a Fradi nem képes tartani a Midtjylland tempóját. A példákból úgy tűnik, ha jó és jól motiváló szakember foglalkozik velük, a játékosok képesek a tempóhoz alkamazkodni (a külföldre távozók: Korhut, Bese, Sallai, Nikolics, Szalai, Gulácsi, Gyurcsó, Guzmics, stb.), csak valamiért az itthoni edzéseken nincs megfelelő tempó, nagyon leegyszerűsítve (1) az edző nem motivált, nem akar ilyen edzést tartani, vagy (2) az edző nem tudja, hogyan kell egy ilyen edzést megtartani.
2. U10 labdaügyesség oktatása. Más bajnokságokhoz képest szembetűnő a labdaügyesség hiánya, a leginkább labdaügyes 30 alatti játékosaink (Kleinheisler, Nagy) körülbelül a topligák átlagát hozzák, a magyar topcsapatok nem válogatott játékosai az alacsonyabb tempójú hazai és nemzetközi meccseken is sok technikai hibát vétenek. A labdaügyesség megszerzése nem történik meg az U10-es rendszerben. Ennek komoly módszertana van, ismét csak arra gondolunk, hogy az utánpótlás edzők vagy nem kompetensek vagy nem motiváltak.
3. Taktikai és pszichológiai képességek oktatása 14 év felett. Az edzők csak részben találják meg a tehetségeket, a magyar hagyományok szerint a technikát és a fizikumot nézik, a taktikai érettség (helyezkedés) és a pszichológiai érettség (tét elviselése) mintha nem szerepelne az edzői kompetenciákban, a képzési programokban. Dárdai a négyeslánc-védekezés alapjait magyarázza a válogatottnak (!) 2014-ben, a taktikai képességeket feltételező Olaszországban rendre"csúsznak le" a magyar tehetségek, mert nincs taktikai érzékük, nem ismerik az alapokat (Koman Vladimir, Novotny Soma, Tamás Krisztián, Laczkó, Sallai). A tét által megbénított, nem kellően felkészített játékosokról pedig maguk a játékosok mesélhetnének valamelyik fájó kiscsapattól elszenvedett kis vagy nagycsapattól elszenvedett nagy arányú vereség kapcsán. Vagy csak mondjunk ki: Andorra.
4. Az edző jelenleg kompetencia nélkül is megél. Miért nincsenek a magyar edzőknek megfelelő komptenciái? Bújkál bennünk a gondolat, hogy az egész önfenntartó, kontraszelektív rendszert az edzői egzisztenciális kockázatok tartják életben. Ha a szövetség, a tulajdonosok vagy az állam valóban fellépne a szakmai kritériumok érvényesítése érdekében, akkor a rendszerben dolgozó edzők egy jelentős része fennakadna a rostán, a produkált output alapján nem valószínű, hogy átmenne egy német vagy olasz vizsgán. (Nincs magyar képzésben edukált edző az európai színtéren, még a másodosztályban sem.) Az állás, a megélhetés megszűnésétől való félelem az edzői kar legnagyobb problémája. Komolyan kezelendő és fontos, hogy a rendszer átalakításában adjon B tervet ezeknek az embereknek. Különben ők minden áron abban lesznek érdekeltek (a szintén sokszor hozzá nem értő stábtagokkal, egyesületi menedzserekkel és sokszor az újságírókkal együtt), hogy életben tartsák azt a rendszert, ahol nem követelnek meg tőlük minőségi, kompetens és motivált munkát. A játékos és a szurkoló? Ez egy olyan rendszer, ahol ez nem szempont, mert sem piaci célkitűzések, sem bevételkényszer nincs.
(Megjegyzés: a magyar kontraszelektív gyakorlatok a kiegyezés óta rongálják a különböző magyar alrendszerek teljesítményét, érdemes lenne megvizsgálni a megvalósult kitörési pontokat (gasztronómia, feldolgozóipar egyes szegmensei, agrárium), ahol képes Magyarország jó teljesítményt nyújtani.)
5. Az MLSZ és a TF nem tudásközpont. A magyar edzőképzésbe csak anekdotákon keresztül látunk be, de az az érzésünk, hogy nincs olyan tudásközpont, amely a naprakész jó gyakorlatokat közvetíteni tudná az edzői gárda felé. Még csak nem is szellemi munka lenne, meg kell venni a DFB-től a jogokat és lefordítani magyarra a részletes, korosztályra bontott edzésprogramot, gyakorlatokat. A kisvárdai oldallelátó árából külföldön lehetne képezni az egyesületi edzők bevállalósabb és angolul tudó részét.
Érdemes fellapozni a fussball.de-t, utána pedig a vonatkozó magyar oldalakat. Meggyőződésünk, ha eltűnne a kettő között a különbség eggyel közelebb kerülnénk ahhoz, hogy újra Tóth Potya, Weisz, Guttmann, Sebes, Bukovi, Erbstein, Orth országa legyünk.
